A „nagy” krónikus betegségek sokakat érintenek. Úgy, mint emésztőrendszeri zavarok, köztük pl. reflux, irritábilis bél szindróma (IBS), fekélyes vastagbélgyulladás (Colitis uncerosa), Crohn-betegség, daganatos betegségek, allergiák, egyéb autoimmun betegségek, egyes szív- és érbetegségek, magas vérnyomás betegség, cukorbetegség, elhízás, stb. Az az általános vélekedés ezekkel a betegségekkel kapcsolatosan, hogy ezekkel többnyire életünk végéig együtt kell élnünk. Mert nem tudjuk őket meggyógyítani, csupán a tüneteket kezeljük, megállítva vagy lassítva az állapotrosszabbodást. De biztos, hogy egyik sem gyógyítható? Te melyiket választanád inkább krónikus betegségek esetén? A gyógyulást vagy csupán a tünetek kezelését?

Ha szorít a cipő, te mit teszel?

Amennyiben a terápiák csak a tünetre vonatkoznak, annak megszüntetését célozzák, biztosan nem lehetséges a gyógyulás. Ha azonban a betegnél a tünetet fenntartó okok sokasága megszüntethető, akár a gyógyulás is elérhető – amennyiben a szervezet még nem szenvedett maradandó, visszafordíthatatlan károsodást.

Ismerős lehet az a szituáció, hogy a kelleténél szűkebb cipőt veszünk a cipőboltban, akár csak azért, mert nem volt nagyobb méret, vagy azt feltételeztük, hogy majd tágul. De mi történik akkor, ha a cipő folyamatosan kényelmetlen, és fáj benne a lábunk? Elkezdjük marékszámra kapkodni a fájdalomcsillapítókat? Általában nem. A megoldás az, hogy lecseréljük a cípőt. A probléma gyökerét kezeljük, és nem ideiglenes megoldásokkal oltunk tüzet. Viszont sajnos a való életben sokszor találkozunk azzal, hogy az emberek inkább a látszatmegoldásokat választják.

A tüneti kezelés legtöbbször nagy segítség, általa azonban nem történik gyógyulás. Ha enyhülést is hoz, legfeljebb elnyomja a tüneteket, vagy csak átmeneti gyógyírt jelent, mert valódi megoldás nélkül a tünetek fennmaradnak, netán újra és újra visszatérnek. Nem tudunk tőlük megszabadulni, és ezek akár egész életünkön át végigkísérhetnek bennünket. Kipróbálunk rá különféle gyógyszereket, gyógynövényeket, próbálgatunk módszereket, de így is többnyire csak rövidtávon, az adott pillanatban érhetünk el enyhülést, mert a háttérben fennálló „zavar” – amely a tüneteket előidézi – sajnos megmarad. Amibe aztán előbb-utóbb beletörődünk, és a „cipő tovább szorítja a lábunkat.”

Mi lehet a valós, háttérben meghúzódó probléma?

A „zavar” – amely a testi-lelki-szellemi egyensúly megbomlásával keletkezett – mindaddig fennmarad, amíg nem ebben az összefüggésben keressük a megoldást. A fizikai testen megmutatkozó tünet mindig csak következmény. Végpont, ahol a „zavar” a felszínre törve jelez. Ahogy a falon megjelenő vízfolt is csak jelzi a csőrendszer sérülését, ezért azt nem elég lefesteni vagy eltakarni, hanem meg kell szüntetni az okát. Csupán a tünet (következmény) kezelésével a „zavar” (előzmény) változatlanul jelen marad, a tüneteket fenntartja, és ezzel megkeseríti az életünket.

Mi lehet a valós megoldás?

A tüneti kezelés mellett lehetőleg mielőbb fel kell tárni a háttérben meghúzódó problémák halmazát, és meg kell érteni annak összefüggéseit. Ez teremti meg az alapját annak, hogy testi-lelki-szellemi szinten megtegyük a szükséges, célirányos változtatásokat, amelyek megszabadítanak a kóros, „zavaró” folyamatoktól, létrehozzák az egyensúlyt és ezáltal akár végleg megszűntethetik a tünetet – elérve a valódi gyógyulást. Te is képes vagy erre, és megtanulhatod. Ha bármilyen problémád van, ne késlekedj, ne halogass! Minél tovább szorít a cipő, vagy minél később cseréled ki az eltörött csövet, annál nagyobb energiabefektetésre lesz szükséged a megoldáshoz. A károsodás egyre nagyobb lesz, míg el nem jut a folyamat a visszafordíthatatlanság fázisába. Tegyél meg mielőbb mindent, amit csak tudsz, hogy meggyógyulj, tünetmentessé válj és élvezd az életedet!

Tünetkezelés vagy gyógyulás? A válasz tehát nem feltétlenül VAGYlagos, hanem IS-IS. A tünetkezelés IS fontos és mellette a gyógyulásra irányuló törekvés IS, amíg a folyamat nem visszafordíthatatlan. A tünetek enyhítése létfontosságú, amely egyrészt befolyásolja a beteg életminőségét, másrészt megóv a szövődményektől, további károsodásoktól. Ugyanakkor, aki megelégszik a tünetkezeléssel, az csak félmunkát végez. A mögöttes probléma fennmaradásával ugyanis – horribile dictu – a tünet valóban „életre szóló útitárssá” válik.

Megtisztelő figyelmedet köszönöm!

Dr. Darnói Tibor